Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Hangulatos közösségi tér a Vérhalom utcában

2019. március 11.

Egy kis kerten át vezet az út a Lili Suliba. A budai közösségi tér megálmodója Horváth Lili Jászai Mari-díjas színművész, három gyermek édesanyja.

A fél éve megnyílt stúdió változatos – kézműves, zenés, jógás, színjátszós, kismamás, apás és nagymamás – programokkal várja az érdeklődőket.

Honnan jött a közösségi tér ötlete?

Régóta foglalkozom gyerekekkel. Földessy Margit színjáték stúdiójába jártam gyerekként, és a mai napig mellette is dolgozom. Módszereit ötvözöm a tapasztalataimmal. 2017-ben alapítottam a Lili Sulit Pesten, tavaly ősszel költöztünk át Budára. A kerületben élek, a két fiam ide jár iskolába, a lányom pedig óvodába. Örülök, hogy most már itt működhet a suli. Egy idős nénitől és a fiától bérlem ezt a családias kuckót. Kati néni a mi őrangyalunk, gyakran szaladok fel hozzá egy kis gyümölccsel. Sokszor jövök a suliba olyankor is, ha nem nekem van órám. Mint egy jó vendéglős, mindig elérhető vagyok.

Kivel dolgozik együtt?

Színészkollégáim és az ő ismerőseik csatlakoztak hozzám. Gyerekszerető, profi szakemberekkel dolgozunk azon, hogy mindenki megtalálja nálunk a neki tetsző tanfolyamot. Az ide járókkal közösen szeretném formálni ezt a helyet olyan térré, ahová mindig jó bejönni. Itt a gyermekek és a szülők is összejárhatnak, kikapcsolódhatnak, új barátságok születhetnek. Hónapról hónapra egyre gazdagabb a kínálatunk, érdemes internetes oldalainkon is követni minket.

Milyen programokkal indultak?

Jómagam a személyiségfejlesztő mese-színjáték csoportot vezetem, ide 3–12 éves korig jöhetnek a fiatalok. A gyerekek finommotorikáját fejlesztik a kézműves programjaink: például Sztankay-Bedők Beáta kerámikusművész órái, ahol mindenki maszatos lehet, és szuper dolgokat álmodhat agyagba. Payer Kati Firka foglalkozásán ovisok alkotnak gyönyörű műveket. Népszerűek a zenés foglalkozások, Bertók Andi hangtállal varázsolja el a kicsiket, Jánosházi Péter zenész, csellós zenebölcsit tart. Anyukáknak és apukáknak tart gerincjógát Tallós Andrea, Kispál Anita pedig balettórákra várja a kicsiket. A kismamák módosított jógagyakorlatokon vehetnek részt nálunk, ezeken légzésgyakorlatokat, relaxációt tanulnak. Hétvégenként Ringató foglalkozást tartunk apukáknak, és tervben van egy nagymamaklub megalapítása. Sok ötletet kapok a hozzánk járóktól.

Milyen terveik vannak még?

Van egy kis szabadtéri színpadunk, amit mindenképpen szeretnénk belakni, ha már jobb idő lesz. Régóta játszom nagy örömmel a Janikovszky Éva: A lemez két oldala – Emberi játszmák női hangokon című előadást. Ha minden jól megy, előadjuk majd itt és utána egy közös beszélgetésre várjuk a nézőket. Tavasszal húsvétolunk, nyáron több táborunk is lesz. Nagyon büszke voltam rá, hogy nagyobbik fiam, Ádám tavaly „tanársegéd” volt az egyikben. A suli rendezvényhelyszínként is működik, helyet biztosít például kutyaterápiás foglalkozásoknak. De tanulócsoportoknak és pedagógusoknak is kiadjuk a helyiségeinket. Sokan jönnek hozzánk a környékről, a játszótérről, van, aki csak bekukkant, valaki ír nekem, hogy meséljek a helyről. Egy biztos, akik már egyszer benéztek hozzánk, örömmel jönnek újra. A gyerekek mindig rájönnek, hogy izgalmasabb együtt szerepelni, társasjátékozni vagy agyagozni, mint a négy fal között számítógépezni.

NZSA