Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Kultúrák és korok Budán

2020. január 22.

Kultúrák és korok Budán címmel nyílt új, időszaki kiállítás a Gül Baba Kulturális Központban.

 

A december 6-tól látható interaktív tárlat időutazásra hívja a központ látogatóit: hét vitrinben hét korszak egy-egy jellegzetes tárgyát lehet megtekinteni, mellettük rövid korrajz olvasható, illetve annak hangulatát megeleveníteni hivatott hangélményt is kapunk a látvány mellé. A kiállítás a IX. század végétől indul, amikor a honfoglaló magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe, elérték a Duna vonalát, így a későbbi Buda, illetve a mai kiállítóhely környéke is fontos helyszínné vált. Megismerhetjük a középkor jellegzetességeit, a tatárjárás dúlását és IV. Béla, Budavár megalapítójának második honalapítását. Nem maradhat ki a török hódítás korszaka sem, illetve az azt követő újjáépítés. Képet kapunk a XIX. század kulturális és gazdasági fellendüléséről, ami a 146 évvel ezelőtt egyesített Budapestet igazi modern, európai nagyvárossá tette, majd a világháborúk csapásaiból újjáéledő fővárosról is. Buda fejlődésének bemutatása mellett a kiállításnak helyet adó Gül Baba türbéjének fél évezredes történetét is nyomon követhetjük a korabeli ábrázolások mentén.

A megnyitón köszöntőt mondott Szalai István, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója, Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese és Kassai Hajnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának múzeumi főosztályvezetője.

A Budapest Történeti Múzeum közreműködésével összeállított Kultúrák és korok Budán című tárlat három hónapig, előreláthatólag március végéig lesz látható (1023 Mecset utca 14.). PZS