Ajánló
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Új oktató, új műfajok a Budai Táncklubban

2019. szeptember 25.

Szeptembertől újra várja a mozogni, táncolni vágyókat a Kapás utcai Berczik Sára Budai Táncklub.

Az intézmény eddig is színes palettát kínált a művészi tornától kezdve a dzsesszbaletten át a társastáncig, idén szeptembertől azonban két új műfajt is kipróbálhatnak az érdeklődők – köszönhetően a táncklub új oktatójának, Novák Evelinnek.
    

– Kétéves koromban léptem át először a Budai Táncklub küszöbét – meséli a kubai édesanyától és magyar édesapától Havannában született fiatal táncos. – Akkor még túl kicsi voltam, így legnagyobb bánatomra fél évet kellett várnom arra, hogy elkezdhessek művészi tornázni, majd háromévesen balettozni. A tánc számomra szerelem első látásra. Az első lépések óta ez a szenvedélyem. Segít kiszakadni a mindennapokból.

Kik voltak az első tanárai?
Bárány Ica néninél kezdtem balettozni, majd hétévesen a táncklub mostani vezetőjéhez, Puskás Judithoz jártam dzsesszbalettra. Nagyon jó csoportunk volt, minden díjat elhoztunk. Juditot már akkor nagyon megszerettem, neki köszönhetem az első szólómat, az volt a címe, hogy Latin ritmusban. A Marczibányi Téri Művelődési Központban adtam elő, nagy siker lett, különdíjat is kaptam érte. Nem volt kérdés, hogy erre a pályára készüljek. Judit ajánlotta a táncművészeti szakgimnáziumot és az Angelus Iván vezette Budapest Kortárstánc Szakközépiskolát. Mindkettőbe felvételiztem. Ezt megelőzően nem táncoltam kortárs táncot, és azt tapasztaltam, hogy ez nagyon közel áll hozzám, sokkal kifejezőbbnek és szabadabbnak éreztem. Szerencsére felvettek, és ott elkezdődött a professzionális tréning. 2017-ben érettségiztem, majd 2018-ban Ausztriában, a Salzburg Experimental Academy of Dance egyéves professzionális táncképzésén vettem részt, onnan jöttem most haza.

Milyen tervekkel?
Tanítani fogok a táncklubban, kedden és csütörtökön reggel jógát, péntekenként pedig kortárs táncot. Ez véletlenül alakult így. Őszintén szólva, csak be akartam köszönni Juditnak, szólni, hogy hazajöttem, de ahogy elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy a táncklubban nincs kortárstáncoktatás, én pedig nagy kedvet éreztem hozzá. Szeretnék egy befogadó helyet nyújtani a felfedezni vágyó, mozgást szerető érdeklődőknek. A kortárs improvizáció az önkifejezés legszabadabb módja, amit különböző minőségekkel és struktúrákkal gazdagíthatunk.

És a jóga?
Nekem a jóga olyan, mint amikor egy táncművész eggyé válik a testével, amikor ráébred, hogy igazából az elméje sokkal hamarabb feladná, mint a teste. Ezeken az akadályokon szeretném majd átsegíteni a leendő tanítványaimat. Nagyon szeretek jógázni, rendkívül jó stresszoldó. A reggeli jóga nagyon jótékony hatású, szinte kicserélődik az ember. Tizenhat éves kortól hirdetjük a jógaórákat, de minden korosztályt szívesen látunk. Az órákon nincsen zene, így a figyelem csak saját magunkra, a testünkre, az érzéseinkre koncentrálódik. Ehhez járul hozzá az óra végi relaxáció, ami hozzásegít a kiegyensúlyozott napkezdéshez.


A tanításban van már gyakorlata?
Kubai származású vagyok, így egy kubai táncot, a salsát tanítottam. A salsa egy utcai tánc, sok spontán elemmel, igazi örömtánc. Azt is szívesen csináltam, és most lelkesen várom a tanévkezdést.

Táncosként is lehet látni?
Mint táncos, leggyakrabban a Trafó és Mu Színház színpadán szerepelek. A tánccal találtam meg azt, amivel leginkább ki tudom fejezni önmagam. Az is segít, hogy nem kell teljesen kitárulkoznom, hiszen belebújok egy karakter bőrébe, és általa „beszélhetek” fontos dolgokról. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy – bár kemény munka árán – de az lett a munkám, ami a szenvedélyem is.

Nemcsak a munkahelye, de a lakhelye is a II. kerületben van.
A II. kerületben nőttem fel, a Mechwart liget környékén. Az általános iskolát a Medve utcai Csik iskolában végeztem, amit azért is szerettem, mert sportiskola lévén több sportágban is kipróbálhattam magam. Sok minden köt a kerülethez és a táncklubhoz, ezért is nagy öröm számomra, hogy szeptembertől itt dolgozhatok.   

A Berczik Sára Budai Táncklub idei tanévének órarendjét és az egyéb tudnivalókat a budai-tancklub.hu oldalon találhatják meg az érdeklődők.